Olyan egyházról álmodom, amely a mennyországról prédikál anélkül, hogy eltávolodna a földi világtól. Albert, a Floridába települt kubai menekültcsalád egyetlen fiú sarja a kamaszok szokásos életét élte: iskolába és hittanra járt, DJ volt a sulibulikon, lányoknak udvarolt. De a legfontosabb helyre életében a helyi parókián végzett munka került, s már nagykamaszként tudta: Isten az emberek szolgálatára szólítja őt. A szemináriumi évek után a menekültek és bevándorlók, az elesettek és gyötrődők papja lett a római katolikus egyház kötelékében. Hitelességére, elkötelezettségére és serénységére még a médiavilág is felfigyelt. A latin-amerikai közösség imádott Padre Albertója népszerű televízió- és rádióműsorokon keresztül is hirdette Isten igéjét, és gyámolította a vigaszt keresőket. Idővel azonban az egyház berkeiben számos ellentmondásra, a paptestvérek elmagányosodására és elhagyatottságára figyelt föl. Egész embert követelő lelkészi munkája mellett harcba indult, hogy felhívja spirituális vezetői figyelmét az egyházszervezet ellentmondásaira és álságos működésére. Mígnem egy napon rabul ejtette egy átható barna szempár. Cutié atya válaszúthoz érkezett: döntenie kellett egyházi hivatása és a szerelem hívása között. Vajon élhet az ember két, önmagában is egész embert követelő szerelemért? Albert Cutié életregényét olvasva vele osztozhatunk a kétségben, vitatkozhatunk és elgondolkodhatunk a katolikus egyház belső ellentmondásairól, és megadhatjuk saját válaszainkat az atya kételyeire.
