Mindenkinek van ördöge, télen is, nyáron is. Van, aki tagadja, van, aki nem tud róla, sőt olyan is akad, aki büszke rá. Hősünk, Travis, a kiugrott papnövendék szeretne megszabadulni ördögétől, akit egyedül ő láthat, a többiek csak akkor, ha… de ezt úgyis megtudják.
Christopher Moore-t – ördögien vonzó meseszövésének és hihetetlen komédiázó kedvének köszönhetően – a humor legjelesebb képviselői közt tartják számon. Betegesen humoros, sőt eszement, amire csupán egy mentsége van: az esze.
„– Remek, de ha továbbra is nyavalyogni akarsz, inkább közlöm veled a regulákat. Először is, nem futhatsz el előlem. Megidéztél, és én szolgád lettem mindörökre. A mindörökre nálam pontosan azt jelenti, amit jelent…
– Szóval pokolbéli vagy? – kérdeztem. Tudtam, hülye a kérdés, de hát az embert még a papneveldében sem készítik föl egy ördöggel folytatandó társalgásra.
– Nem – mondta –, édenkerti vagyok.
– Hazudsz – vágtam rá.
Így kezdődött, és Catch immár hetven éve folyamatosan félrevezet engem a hazugságaival…
– Tényleg édenkerti vagyok. Édenkert egy városka, úgy harmincmérföldnyire Newarktól. Ekkor hemperegni kezdett a sárban, és majd megszakadt a nevetéstől.”
