Vernének ez a kevés szereplős, apró mozzanatokból sajátos dramaturgiával megkomponált, késleltetett cselekményű, kamaradarabra emlékeztető kisregénye sajátos ötvözete a bűnügyi történetnek, a romantikus szerelmi históriának és az erkölcsnemesítő példázatnak – noha egyik műfajba sem sorolható. Mindezek mellett a történet egzotikus színhelye Norvégia északi tája, a sziklaormok, fjordok, fenyvesek, hegyi folyók, az elszórtan álló házak zordan fenséges vidéke. ; A magányos fogadó tulajdonosa, özvegy Hansenné, illetve Hulda nevű leánya esküvőre készülnek: a távoli újfundlandi, grönlandi vizeken hajózó Olét várják haza, hogy a fiatalok egybekelhessenek. A várakozás feszült napjaiban érkezik a fogadóba a roppant ellenszenves alak, Sandgist úr, aki úgy viselkedik, mintha a kicsiny fogadó az övé volna. Néhány nap múlva Hulda és fiútestvére megmenti a közeli sziklapárkányon rekedt, errefelé túrázó fővárosi professzort, Hog urat, aki mihamar a család atyai barátja és támogatója lesz. Hansenék rá is szorulnak a támogatásra, ugyanis hamarosan kiderül: Ole hajója az Atlanti-óceánon elsüllyedt, Sangist úr pedig adósság fejében lefoglalni készül a család megélhetését jelentő fogadót. Hansenék összeomlanak, hiszen nemcsak az esküvő marad el a haláleset miatt, de még egyetlen vagyonuk sem maradhat az övék. Itt jut fontos szerep Hog professzornak, aki – hálából élete megmentéséért – megpróbál a család segítségére lenni. Az igazi segítség azonban a vak véletlen útján érkezik meg, éspedig egy sorsjegy „képében”. Ugyanis a derék vőlegény, Ole a már süllyedő hajóján palackba zár egy még odahaza vásárolt sorsjegyet pár soros üzenettel imádott menyasszony számára. A viharos óceánon hánykolódó palackot egy dán hajó kihalássza a hullámokból, így jut el a 9672-es sorszámú sorsjegy a boldogtalan arához, Huldához. Mondani is fölösleges, hogy a százezer koronás főnyereményt ez a sorsjegy üti meg, sőt még – a sorshúzás drámai feszültségű pillanataiban – a halottnak hitt Ole is fölbukkan a tömegben; innét már egyenesen következik a boldog vég: a fiatalok egybekelnek, övék marad a fogadó is. ; A történet jellege és a szereplők jelleme ízig-vérig romantikus: váratlan fordulatok, illetve angyali és ördögi karakterek vonulnak föl a műben, csakhogy színpadszerűen, hiszen a cselekménynek új irányt szabó fejlemények, a sorsfordító mozzanatok a „színpadon” kívül mennek végbe, a fogadóban pusztán a következményekről értesülnek a szereplők. A néhány hét alatt szinte egyetlen színhelyen és mindössze öt-hat szereplővel játszódó kisregény sajátos dramaturgiája meglehetősen egyedivé teszi e kötetet az író életművében. – Mindazonáltal minden fiatal és felnőtt Verne-rajongónak ajánlható az új fordítás (Veressné Deák Éva munkája). ; A kötet függelékszerűen közli a nagy francia író 1890-ben írott visszaemlékezését (Emlékeim gyermekéveimből és ifjúságomból), továbbá Majtényi Zoltán életrajzi utószavát és Verne-kronológiáját.
