– Valószínűleg jól sejti, uram, a jelenlegi pártviszonyokat – folytatta.
– Annyi párt van, ahány állampolgár. Minden lilliputi egy-egy pártot alkot.
Igyekeztem komoly képet vágva érdeklődni.
– És mindegyiknek van saját programja, jelmondata, jelvénye?
– Természetesen. Az én programom például úgy foglalható össze, hogy „egy lépés előre, két lépés hátra”. Jelvényemen egy rák hátán ülő teknőc látható.
– Remek ötlet – dicsértem meg.
– Érzem – mondta – hogy kegyelmed nem fogja föl e pártrendszer hasznát mind az államra, mind az egyénre nézve. Lássuk csak! Egy régebbi törvény szerint az államnak csupán a tíznél nagyobb taglétszámú pártokat kell támogatnia. Így hát nem támogat senkit. Nincsenek pártszékházak, pártirodák, arculattervezők, kortesek. Nem kell tagdíjat fizetni. Minek tegyem egyik zsebemből a másikba? Nincsenek frakcióviták, gyűlések, megszűnt a tagfelvétel megalázó procedúrája, nem bosszankodunk a kilépőkön, az árulókon… És ami a legfőbb: senki sem sikkasztja el a pártkasszát.
