van, akinek fényt, meleget, földi paradicsomot, és van, akinek a legfényesebb nyári napja is elsötétül az örökös gondtól, bajtól, az ilyen emberben sovány koszton tengődik a remény, hogy kividul tán fölötte is egyszer az ég, ha előbb nem, hát alkonyattájt legalább, jaj, nehéz a hit, bízzál mégis ebben az alkonyi kurta fényben, kell hogy legyen benne részed, és most menj, melegíts vacsorát, egyél, feküdj le, rádfér a pihenés, sok dolog vár holnap is, de nem baj, kevesebbet keseregsz, ha van mivel bíbelődnöd, úgy igaz, napközben a karod, a derekad se fáj annyira, a sok dolog közt valahogy elfelejtődik, a szíveddel meg elmégy Fábián doktorhoz, majd csak felír valamit, amitől rendbe jön, miért ne jönne, az öreg Áron is milyen beteg volt, már a halálát várták, de helyreigazodott, naphosszat tesz-vesz a házuk körül, csak vigyáznia kell magára, neked is magadra, hát ne emészd magad, az a dolog Gáborral kialakul valahogy, tán jóra fordul, eltűritek egymás szeszélyeit, nem lehet másképp, na, feküdj le szépen, így ni, pihenj, hogy hetven éved súlyát könnyebben bírjad, mikor az új nap rávirrad.
