A fejlődés üdvös, még akkor is, ha egyesek nyavalyognak miatta. Nyavalyognak, mert azt képzelik, hogy holmi zsombékos folyókanyarulatok, madárlesek, horgászparadicsomok és társaik útját állhatják egy vadonatúj plázának, amely megfizethető árú, ízlésesen csillogó-villogó vicikvacakokat kínál a fejlődésre vágyó vásárlóközönségnek, és azoknak a helyi politikusoknak, akik a plázaépítésre kiadott engedély aláírásával kedvezőbb anyagi helyzetbe kerültek az eddiginél.
Mármost ha valaki a nyavalygás legmegfelelőbb kifejezésének a házi készítésű bombákat találja, amelyek hol itt, hol ott robbannak fel, egyre több hullát hagyva maguk után, akkor bizony kiszáll a rendőrség: ezúttal Virgil Flowers, a zöld lelkületű, úgymaradt hippi-képű nyomozó személyében. Virgil félszívvel, már-már vonakodva lát neki a feladatának, mert titokban maga is többre tartja a horgászparadicsomokat a plázáknál, sőt még a korrupt politikusoknál is – de egy bomba túl sok halált hoz ahhoz, hogy érvként lehessen használni a környezet kontra fejlődés vitájában, mely egyidős az emberiséggel, sőt a legvonzóbb álarcban pompázó emberi aljassággal is.
