A nemzeti karateregény műfaja megszületett. A kis rózsaszín, kicsikét véres, üvöltő műfajocska Szalai Párduc János izomipari szakmunkás önéletrajzi munkálkodása nyomán pottyant elő. Számtalan olvasatban mérföldkő, sőt korszakalkotás ez a mű, amely nem csak laza, mint egy szájbarúgott nyugdíjas protkója, szellemes, mint egy BorosBocskor, reális, mint Zola Emil, és aktuális, mint Petőfi Sándor, hanem még az interneten is született, ami aztán a kúlság sine que nonja és non plus ultrája egyszerre. (Csepeli Györgyöt idézve: „az egész kulturális reprodukciónk skanzenizálódik”.) Végre beverekedte magát a magyar irodalomba a bedobóemberek zenemeghajtású BMW-kkel, autóhifikkel, kilós aranyláncokkal keretezett világa, az igazi magyar vérvalóság, amelyben mindannyian élünk.
Szalai Párduc János nem csak akciódús hős, hanem már sztár, világsztár. Mondhatnánk: a magyar irodalom Fekete Pákója. (De nem mondjuk, mert le leszünk fejelve, mint részeg biciklista a pótos Ifát.)
Uj Péter
